Tánc, tánc, tánc

„Ha elsajátítottad a lépéseket, elkezdheted megtölteni lélekkel." (Philip Toshio Sudo) 

Szívem egyik csücske a népzene, néptánc,  mégha amolyan nem is igazán hozzáértőként :)) Nem tudok betelni vele. Különösen az erdélyivel. 


Valamikor nyolc-, kilencévesként kezdtem. Leskelődtem az ablakon, hogy csinálják a nagyok. Aztán elcsípett az oktató, és hát ott ragadtam. A legkisebb táncos voltam. Húsz éve volt. Számomra most derült ki - húsz év után -, hogy az akkori csoportunk első helyezett le, ajándék pedig Kallós Zoli bácsi valamelyik kazettája, amit valaki más nyúlt le. 
Sok idő telt el azóta. Első éves egyetemistaként - korábbi élményeimre emlékezve - elkezdtem járni egy kolozsvári néptánccsoport utánpótló csapatába. Nem sok próbát bírtam ki. Nem értettem, miért kéne profi módon táncoljak, ha tanulni mentem oda (?) Nem értettem, szabad tánckor, a haladó csoportos legény miért kommentál egyfolytában, ha már felkért táncolni (?) Nem értettem, miért tesznek be egy koreográfiába, egy olyan táncba, amiről gőzöm nincs, eszik-e vagy isszák (?) Sokmindent nem értettem, és a gyerekkori élményeim rövid idő alatt - próbáról próbára -elszálltak a zenével. Otthagytam az egészet. 2004- ig.


Igen, ebben az évben (2004) találkoztam egy emberrel, aki - azt hiszem, mai napig nem tudja -, meghatározó szerepet játszott táncos életembe. És nem csak. (Köszönöm neki, nagyon!)
Hátizsák, pár szoknya és kíváncsiság. Mindössze ennyi volt a batyum, amikor 2005-ben megjelentem a Vajdaszentiványi Tánctábor kezdő csoportjába. Ahogy Kolozsváron szétfoszlottak gyerekkori sikerélményeim emlékei, itt annál nagyobb ütembe szőttek újra be. Eszméletlenül feltöltődtem. Sikerélményem volt. Afféle Flow-élmény. Mondanom sem kell, ez a tábor az, ahova évről évre visszajárok. Nem a közelség miatt, de mert már megtöltöttem lélekkel a lépéseimet. 
[Közben - persze - tanulgattam, itt-ott egy kis nyárádmentit is. Csak úgy. Mert jólesett.]

Újabb fordulópont. Tkp. ez az esztendő. Újra van tánccsoportunk idehaza. Nem az én korosztályom, de abszolút nem érdekel ez. Táncról és lélekről van szó itt. Meg kétségbeejtően sok kacagásról, fintorról, "nem tudom ezt a lépést"-ről. Szóval mindenről, ami csak egybecsíszolhat egy kis közösséget a tánc kapcsán. 
Most a mezőmadarasi tánc(rend) a "sláger". Imádom! Iszonyúan szép!


Mielőtt elfelejteném... Köszönet Simon Szabolcs-nak, hogy nem unja meg lépéseinket egyengetni! És - persze - köszönet a "fiataloknak", hogy osztozhatok a csapatmunkában!


[Ízelítő legfrisebb kedvencemből :))]

Szerelmem (az egyik :D)

 

"Ha úgy érzed, itt a helyed, ne hagyd magad lebeszélni senkinek! Ha viszont úgy érzed, nincs itt a helyed, az Úristenre kérlek, ne hagyd magad rábeszélni!" (V.B.)

[P.S. Ízelítő a muzsikából :)]

Válassz magadnak csillagot

 

Válasszál csillagot magadnak,
Nagytollú szárnyat a madaraknak,
Zöldülő szívednek virágokat,
Titok védelmére kegyes hazugságot.
Válassz magadnak saját életet,
Saját utat, melyen azt megteszed.
Válassz magadnak Istent,
Ki általad teremt meg mindent.
Válaszd ki magadnak magadat,
Válassz hozzá illő szavakat,
Válassz hozzá nemes testet,
Mely általad cipeli a terhet.
Válassz magadnak mosolyt, jókorát,
Használd sűrűn, ne nézd a test korát.

Válassz magadnak válaszokat…
És ne engedd el immáron sose,

Mindenki vigyáz rád és egyben senkire.

                                                          (Gecsey Kunfalvy Ákos)

Stop-motion :)

(Avagy mindennapi harmónia :D:D)

Udvarhellyel még nem végeztem :)

 

"bennünk is vásnak a lépcsők
bennünk is öregednek –
újulnak a falak

halálunkig halljuk a csengőt
nyelvünk magányos
márvány-tenger partján
milliom rodostóban
zágont

dúlások
üszkös falak
karantén
könyvtelenné árvított
bibliotékák

isten- s embercsapása
mi minden volt
s mi jöhet még

ünnep előtt
ünnep után
addig vagyunk-leszünk
amíg a lépcsők bennünk is
vásnak-vénülnek
s újulnak a falak amíg
halljuk a csengőt
s benne a tengert
és minden rodostóban
zágont" (Kányádi Sándor - Öreg iskola ünnepére, 1981)

[Fotó: a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző, pontosan tíz éve ballagtam - itt. Udvarhellyel még nem végeztem :); "... még csak most kezdődik minden" (Mészöly)]

Felelős vagyok a rózsámért...

  

 avagy, ha küszöbön a szerelem :)

 

Üzenetrögzítő :)

Köszönöm, jól vagyok!

Mint a szerelmes, ki a tükör előtt gyakorolja szövegét, mielőtt kedvesével találkozna. Takarítás közben gyakoroltam, hogy mondjam el, hogy fogalmazzam meg...?
Mint a szerelmes, ki találkozik kedvesével, és elfelejti, amit begyakorolt. Most elmondom. Ahogy tudom.

   Az utóbbi időben rengeteteg (erős) hatás ért. Volt, ami üdítően hatott, volt, ami letört. Inkább az utóbbi. És mocsokul kapaszkodtam ebbe, nyalogattam a sebeimet és sajnáltam magam. Én, kis törékeny... Pereltem az Istennel; azzal, kit szeretek; magammal. Hogy megérte? Talán abból a szempontból igen, hogy kitomboltam magam. Megéltem, és meg is akartam élni ezt, mert tudni akartam végre, milyen a ló túloldalán. Mit mondjak? Ugyanaz, mint az innensőn. :) Amúgy energiát von el. Nem keveset.
   Ma arra ébredtem, hogy számomra eddig sose tapasztalt nyugalom van bennem. Hozzá kell tennem, hogy előtte azzal feküdtem le, életemben először tudatosan és határozottan azzal, hogy "bárhogy döntök, értékes ember vagyok!"

Az ezt megelőző bejegyzésem címkéje: határátlépés. Ennek is az. Ami volt - ami lesz között.
Nagyon büszke vagyok magamra, mert van zöld borítékom, amibe a cigaretta ára kerül, mert abból a pénzből útban van felém egy könyv, mert tisztuló tüdővel kezdem elölről, mert sose adom fel, mert hiszek, mert szeretek, mert...

„Köszönet a borostyánnak, amely bebújt a falon át, a tégla fugái közt, be a konyhánkba. A leckéért, hogy nincs lehetetlen és nincsenek falak, ha az ember erős és kitartó” (Schäffer Erzsébet) És van még több is, de megőrzöm a titkot :)!

Mert

lényegében semmi sem változik, csak a tér s az idő, és ez mindent befolyásol.

"Munkában" :)

- képekben -

"Az nyájas olvasóhoz az Szerelmem napjairól"

Igen tisztelt olvasó(m)!

Bátorkodom tudtul adni, hogy amaz íromány, melynek címként Szerelmem napjai adatott,  ezennel, itt, a végére ért. Midőn elkezdém, magam sem tudván, hogy mi lészen belőle, valamiféle erőnek engedelmeskedék. Immáron, kedves olvasó, a befejezést rád bízom!


Maradok jó reménnyel,
a "szerző"

Ilyen a formám

Aki ismerni vél (nem túl közelről), mind azt mondaná neked, ha megkérdeznéd tőle, hogy egy szájhős vagyok. Jár a szám megállás nélkül. Hol komolyan, hol meg kevésbé komolyan. De ha egy egész közeli(met) kérdeznéd meg, kiderül, hogy messzemenően híres vagyok a hallgatásommal. Nem beszélek. Különösen az érzelmeimről nem. Épp az imént mondta valaki "Nem szabad ilyen magányosnak lenni!". Na puff. Igen, világéletemben az voltam, ha jobban belegondolok. Már-már azt hinnéd egész közel vagy hozzám, és megérinthetsz, aztán egyszercsak huss, mégse lehet. Azazhogy lehet, de csak három lépés távolságból. Ennél közelebbről nem igazán.


[Egy ideig elköszönök. Szelíd tavaszt mindenkinek!]

Megfőztem :)

Nahát, nahát! Nem is olyan régen írtam le magamról, hogy titokban a kulináris élvezetkre szoktam voksolni. (Ha őszinte vagyok, akkor több voksom megy erre, mint bármelyik párttagra...)
Még soha nem írtam főzőcskézésről, és ne is bízza el senki magát :)! Nem lesz nekem olyan, hogy gasztroblog! Rettenetesen unnám leírni a recepteket. :)

Na, szóval, már két hete újra aktív főszakács szerep(em)ben tisztelgek a konyhában. Tény, hogy élvezem is, csak éppen nem mindig futja az időből. Na meg, ha van, aki megcsinálja, mennyivel kényelmesebb, nem igaz? :)

A múlt héten olyan levesre bukkantam, amit utoljára gyerekkoromban ettem, nagymama főztjeként még. A Szabógallér leves. A receptet Katinál láttam meg, és azonnal nekiálltam. Isteni lett! Csak éppen az volt a gond, hogy itt nem akartam leállítani magam :). Kifundáltam, hogy a belefőzött húsival is akarok valamit kezdeni. És kipattant a másik finomságnak az ötlete, amit szintén valamikor gyerekkoromban ettem utoljára. A Nápolyi (lásd fotón, és nem, ez nem leves!). Ennek halványan emlékeztem az elkészítésére, viszont a "kiegészítést" már saját fantáziámra bíztam. Ez is isteni finom lett! :)

Ja, hogy mindez, hogy jön be egy olyan blogra, aminek címe A szeretet margójára? Bízom benne, mindenki megtalálja rá magában a válasz(át). 
[A magam részéről csak annyit fűznék hozzá (így zárójelben, nagyon halkan), hogy amíg van amiből, és ép, egészséges ember vagyok, szívem minden szeretetét bele tudom tenni / főzni ezekbe az ételekbe. A mosogatnivaló csak azt jelzi, hogy ismét kikerült a mindennapi!]