Még soha nem írtam főzőcskézésről, és ne is bízza el senki magát :)! Nem lesz nekem olyan, hogy gasztroblog! Rettenetesen unnám leírni a recepteket. :)
Na, szóval, már két hete újra aktív főszakács szerep(em)ben tisztelgek a konyhában. Tény, hogy élvezem is, csak éppen nem mindig futja az időből. Na meg, ha van, aki megcsinálja, mennyivel kényelmesebb, nem igaz? :)
A múlt héten olyan levesre bukkantam, amit utoljára gyerekkoromban ettem, nagymama főztjeként még. A Szabógallér leves. A receptet Katinál láttam meg, és azonnal nekiálltam. Isteni lett! Csak éppen az volt a gond, hogy itt nem akartam leállítani magam :). Kifundáltam, hogy a belefőzött húsival is akarok valamit kezdeni. És kipattant a másik finomságnak az ötlete, amit szintén valamikor gyerekkoromban ettem utoljára. A Nápolyi (lásd fotón, és nem, ez nem leves!). Ennek halványan emlékeztem az elkészítésére, viszont a "kiegészítést" már saját fantáziámra bíztam. Ez is isteni finom lett! :)
Ja, hogy mindez, hogy jön be egy olyan blogra, aminek címe A szeretet margójára? Bízom benne, mindenki megtalálja rá magában a válasz(át).
[A magam részéről csak annyit fűznék hozzá (így zárójelben, nagyon halkan), hogy amíg van amiből, és ép, egészséges ember vagyok, szívem minden szeretetét bele tudom tenni / főzni ezekbe az ételekbe. A mosogatnivaló csak azt jelzi, hogy ismét kikerült a mindennapi!]
