Alkonyodik és a levegő az orgonák illatától terhes. Csak egy-két szerelmes pár lézeng az utcán, nem hallani miről beszélgetnek. Az asszony – mint mindig- ma este is a teraszon szürcsöli délutánról maradt, kihült teáját. Nem érzi az ízét, mert nincs ott, csak nyeli félig lehunyt szemekkel. Fél kezével néha megigazítja a takarót a lábain.
“ Más nem volt, és már kibírni se vártam…Gondolod, hogy el tudnád mellettem tölteni életed hátralavő részét?”Párja, akit már rég kiválasztott magának titokban, egy fűszálakból tákolt gyűrűvel állt esetlenül előtte.
“ Szóval azt akarod mondani, hogy most meg kell lepődnöm? Hát meg vagyok, és jobban mint számítottam, mikor ezt elképzeltem, és igen, igen, ahányszor csak akarod, annyiszor leszek a tied, s csakis a tied.”
Az asszony szeme mintha még inkább lecsukodna, az orgona illata is mintha erősebb lenne, mint öt perccel ezelőtt volt. Senki nincs már az utcán, csak egy férfi valahol egy kapuban, éppen búcsúzóban.
- Holnap újra eljövök, itthon leszel?-kérdi a lánytól, de válaszra már nem vár. Még egyszer megcsókolja és elindul. Egészen lassú lépésekben halad, míg valahol egy toronyóra nem jelzi, hogy későre jár.
“Milyen szamár vagyok! És milyen erős a másik illat! Éppen odaköszönök majd, és miután megmosakodtam hozzásimulok kicsit” – mivel nem volt útitársa, így beszélgetett magában félhangosan, addig is nem kell mélyebben gondolkodni, mert ugye attól az ember elszomorodik, és azt észerveszik hamarabb…
“De buta vagyok, elfelejettem, hogy ő ebben az órában csak hideg tejet iszik”- egy pillanatra feláll az asszony, a takarót csak ledobja, mert visszaül még. A tejet készíti elő, mert ő ilyenkor azt szereti. Pillanatok alatt újra elfoglalja a még ki nem hült hintát.
“ Ha már a tied leszek, azt akarom, hogy csinálj egy hintát az udvarra. Attól mindig gyereknek érzem magam egy kicsit, ha felülök rá, és különben is, a gyerekek is imádni fogják majd. “
A szeme már nincs is nyitva, teljesen átadta magát ennek a hallgatag boldogságnak. Megszépült.
“Te jó isten! Ilyen szépnek még sose láttam!”- a férfi még nem ért hozzá, de már észrevette kedvesét, s az asszony még mindig lehunyt pilláin át látta őt.
- Jó estét neked! – az asszony vállára tette a kezét, és csak annyit vett észre, hogy az még mindig nem nyitja ki a szemét, csak meleg kezét kezére teszi egy pillanatra. A férfinek a fű-gyűrű jutott eszébe hirtelen, és úgy érezte, ez az asszony olyan nagy, olyan szép… Megtántorodott, de tervéhez hűen a mosdót célozta meg elsőnek.
“ Most észreveszi a tejet, elveszi, és mellém ül “– szinte már minden mozdulatát ismerte kedvesének a nő.
“ Most már kimehetek hozzá, átkarolom a vállát, és soha többé nem engedem el!”- ezzel a férfi már kint is volt.
- Érzed az orgonák illatát? –kérdi a nő.
- Igen, úgy érzem, nem kapok levegőt tőle, annyira erős…
- Emlékszel? Egy ilyen este volt az is, amikor a hintáról beszélgettünk, miközben ezerszer elmondtam, hogy csak a tied leszek. Erre te meg álltál ott esetlenül. Annyira szerettelek, és szerettem azt a megállást…De…ma, azt hiszem jobban szeretlek, mert ma már nem tudnám megmondani, hogy miért.
- Emlékszem. Én is szeretlek –“legalább ne hazudnék saját magamnak. Egészen eltörpülök a szereteted mellett, és gyenge vagyok, határtalanul gyenge és gyáva, és még mindig szeretsz. Legalább ne mondanád ki, tudom azt a hideg tejből is, az éjszakai köhögésedből , mert már annyit vártál rám esténként, hogy ez lett a vége”- de ezt már csak magában mondta, hogy az asszony ne hallja.
- Holnap. Eljössz velem? Meg akarom nézni, megvan-e még az a galambszürke öltöny, amit olyan régen kinéztél már magadnak.
- Igen, persze- és most nem hazudott. A hideg tej, a galamszürke öltöny mindennél, mindenkinél fontosabb lett, mert ez már terhesebb volt az orgonák illatánál. Egész teste beleremegett a szeretet súlya alatt. Szorosabban ölelte magához az asszonyt mint valaha.
- Te fázol!- az asszony most nyitotta fel elöször szemét, mióta a férfi megérkezett.
– Igen, fáztam, de már jól vagyok
- Nem innál inkább egy kis forró teat?- kérdi tőle kedvese.
- Nem, inkább még maradok melletted, ha megengeded- s ő is lehunyta szemét. – “Lehunyom szemem, s mintha csak most lenne igazán nyitva “– szövi tovább gondolatait.” Nem bírnám elviselni, hogy már nincs mellettem, pedig tudom, nemsokára így lesz.”
- Holnap inkább tudod hova menjünk?- kérdi hangosan az asszonytól, de még mindig lehunyt szemekkel. Az Istenszékére. Ott mindig olyan jól érzed magad – mintha csak most döbbent volna rá, hogy nincs sok idő hátra, és ő nem is tudja tulajdonképpen, mi az, hogy szeretni valakit csak úgy, feltételek nélkül.
- Nem, a galambszürke öltönyt vesszük meg neked, és különben is már egészen jól vagyok. Ma mondta az orvos, hogy még menthető a helyzet. Egy sikeres műtét és akár száz évig élhetek még, de akkor kikérem magamnak, hogy te is annyit élj, mert egyedül nagyon unalmas lenne, nem gondolod?- megcsókolta kedvesét, s tudta azt is, hogy az nem az irodából jött. Tudta ezt már akkor, amikor egyre gyakoribbak lettek a köhögések…S tudta azt is, hogy ő fog győzni, mert erősebb, mert gyengébb…mert szeret, s most még jobban, mint abban a pillanatban, amikor a férfi elbúcsúzott a kapuban a lánytól…
“Olyan édes, és már jobban van”- még mindig lehunyt pillái mögül vall újra szerelmet titokban kedvesének.
A hold már egészen magasan van, az orgonák illata mind erősebb és erősebb. Valahol egy lány egy holnapi viszontlátás örömével ringatja el magát, egy holnapéval, ami csak holnap marad, amiből sose lesz ma. De ezt még nem tudja. Valahol egy kutya vonítása töri meg a csendet.
[A képet köszönöm szépen Zoltánnak (@Tiger205)!]
