- Mmmm, most Kálmán és Anna boldogságára kéne gondolom, de nem megy. Hétfő van. Valami nincs rendben - morfondírozok magamban. Nem érzem jól magam....
Jó pár nap telt el így. Valahogy megfakult az arcom, nem ismerek magamra. A következő kedden délelőtt nagyon fájni kezdett a hasam. Gábor éppen valami továbbképzőre ment el, tudtam, nem zavarhatom. Sürgősségi alapon ultrahangra jelentkeztem be. Az arcizmok elmozdulásából, láttam a doktornőn, valami tényleg nincs rendben.
-- Sára, ismerjük egymást egy ideje, ezért nem fogok hazudni neked. Várandós vagy, de a magzat körül tele van vérrel a méhed. Adok kezelést, de kérlek, a HCG-tesztet újítsd meg! - mondta.
Mintha csupa fátyol választana el a világtól, olyan érzés kerített hatalmába. Mit tettem rosszul, mit rontottam el annyira, hogy mindez megtörténik?
Négy nap kezelés után elmentem a tesztre. Majdnem kiment a föld a lábam alól az eredmény kézbesítésekor. Az értékek zuhantak. A magzat nem él már, be fog indulni a vetélés. Hirtelen én maradtam az egyetlen ember a földön, aki él. Egyedül. A szívemmel és a meg nem születendő gyermekem sorsával. Ez a nap volt az, amikor teljesen kifordult a világom önmagából. Hirtelen megszűnt Gábor, a fotózás, a tanítás, Evelyn, minden. Egyedül. Meg se tudtam fogalmazni, mi az ami legbelül annyira, de annyira sajog.
Elvetéltem. Két napra rá. Valami akkor meghalt belőlem a babámmal együtt. Semmi nem lesz már olyan, amilyen volt.
December elején még ünnepeltem az adventet, mindent megpróbáltam, hogy talpraálljak, de valahogy legbelül, megmagyarázhatatlanul tudtam és tudtam, hogy utolsó adventem. Ekkor készítettem ki a levelet Gábornak, hogyha bekövetkezik az elkerülhetetlen, méltón elköszönjek tőle. A régi Sára-módján.
....................
Nem tudok többet írni, a buborék szétpattant, életem leggazdagabb, legeslegszebb szakasza végéhez ért. Minduntalan Fodor Sanyi bácsi szavai járnak a fejemben:
"S egészen megőrízlek magamban, csillag szemeddel, kópé mosolyoddal!" És hogy a kicsi pók is egyszer abbahagyja a hálószövést.
(vége)
