Dedikáció minden napra - 4

Rékának...

EZ NEM A SZEMLÉLŐDÉSEK KORA. Mi nem nézegetjük A fűszálak növését, A hangyák hurcolkodását, A falevelek érhálózatát, A csigaházak tekervényeit. Nem gyönyörködünk A tavasz burjánzásában És az ősz koloritjában. Nem leskelődünk A természet Öltözése- és Vetkezésekor. A természetet Belakjuk és Megemésztjük. A természetet Üzemeltetjük. A természetet Állami tulajdonba vesszük. Mi nem érünk rá BELEFELEDKEZNI. Mi kozmikus sebességgel születtünk, De hajtóműveink kapacitása Behatárolt. Aki leáll � kimarad, Aki időben jön � jelen van. Az idő nekünk dolgozik, És mi az időnek. Ő a mi munkaadónk. NEKÜNK IDÜLT IDŐZAVARUNK VAN. Mi nem tudunk Elidőzni. Bennünket Rákapcsoltak a pályára, Mi száguldunk, Mert a világ Elhúz elöttünk.  A részletek Ágai Ágnes Nemzedék-éből vannak. Forrás: http://www.agaiagnes.hu/eltereltido7.php#vers

Dedikáció minden napra - 3

Rékának...


DE HÁT ez az egyetlen
Világos, értelmes beszéd.
A szavakat bemocskolták.
A vegyszerek szétmarták őket.
A szavak
NEM KOMMUNIKÁCIÓ-KÉPESEK.


KÉPMUTATÁSOK.
Neked képet mutatnak.
Fényképet,
Életképet,
Torzképet,
Látképet,
Példaképet,
Ábrándképet.
És a te képeid?
A te képlékeny képeid
És elképesztő
Képtelenségeid?
Vagy a minden
Képzeletet felülmúló
Képességeid?
Mire vagy képes?
Milyen képet festesz,
Ha a tükörbe nézel?
Ha mások szemébe nézel?
Ha mások néznek
A te szemedbe?
Milyen képet vágsz?
Elképedsz? 
Jelképet hordasz?
E jelben győzni fogsz?
Mit képvisel
A te jelképed?
Nincsenek
Funkcionális
Képzavaraid?
Mit képzelsz
Magadról
És a világról?

Dedikáció minden napra - 2

Rékának...

Csak KÉRdések vannak                                    
Válaszok helyett.
Kérdéseink
Nekünk is vannak:
Mi végre
Élünk a Földön?
Ki vesz meg egy
Elhasznált földgolyót?
Ki lopja vissza
a tüzet?
Hová jut,
Aki honnanból indul?

AZT HISZIK, NEM TUDSZ SEMMIT: Lógatod a lábad, Köpsz az egészre, Ledöntöd a csajt, Piálsz, Narkózol. ”Felelsz a társadalom kihívásaira.” AZ OLÓGUSOK OLOGIZÁLNAK. Te vagy az eleven tünet, Sőt tünetcsoport. Te vagy az igazolt lelet. A KOR PRO (ÉS KONTRA) DUKTUMA: Te vagy az a nemzedék, Amely elől Lelegelték a babért, És újat Még nem fontak köré. Te vagy A századvég elfáradása, Az átértékelések nemzedéke. A későn nemzett Nemzedék, A műszakváltásban nemzett Nemzedék.

MI MESSIÁSRA VÁRUNK, aki kopott farmerünkbe bújik, megváltja nekünk a világot, és KERESZTülviszi, hogy ne vigyék KERESZTre. Lehet, hogy itt jár már közöttünk, de a Megváltók haláluk után születnek. Ki figyeli addig a jászolt, és ki fon glóriát Máriának? Minden kisdedet életre szülnek, halálszaga van a halálnak, létezni jöttünk a világra, és létezhető világot kérünk. Az új századot fiaink nyitják majd, persze ha megnyílik határidőre, és ha fiaink nem félnek megszületni.

Dedikáció minden napra

Rékának, aki már tudja, hogy az igazán nagy dolgok feltűnés nélküliek...és akinek köszönettel tartozom!

SZERETED A REGGELT?
AMIKOR FELTÉPŐDIK AZ ÉJSZAKA,
ELMASZATOLÓDNAK AZ ÁLMOK,
S A LÉCEKEN ÁT
BEMÁSZIK A FÉNY,
BESZIVÁROGNAK A HANGOK?
FELHÚZZÁK A SOROMPÓT,
ÉS KIGÖRDÜL A NAPPAL.
JÓ REGGELT!
VIDÁMAN ÉBREDSZ?
ÖNMAGADRA?
VAGY POKOLGÉP RIASZT
A PÁRNA ALÓL?
GYŰRÖTT AZ ÁGYAD?
VISSZARAGADNÁL
A PAPLAN GUBANCÁBA?
ÁLOMÍZŰ A SZÁD?
LÓGATOD A LÁBAD?
ÉS NÉZED A FÉL PAPUCS
HORPADT ORRÁT
A SZOBA TÚLSÓ
SARKA FELŐL?
AZ IDŐ BELESIMUL A TÉRBE.
AZ ÖNTUDAT ELEMLÁMPÁJA
KIGYULLAD.
FELTÖRIK A TOJÁSHÉJ.
KIPOTTYAN BELŐLE A REGGEL.
HELLÓ! JÓ REGGELT! SZIA!
VAN KINEK KÖSZÖNNÖD?
VISSZAKÖSZÖNNEK?
HIDEG VÍZBEN MOSAKSZOL?
RÁD FRÖCCSEN
A JÓZANSÁG?
A MUSZÁJ?
A NAHÁT KEZDJÜK! � ELSZÁNTSÁGA?
A TUBUSOK ÉS TÉGELYEK FÖLÖTT
BELENÉZEL A TÜKÖRBE?
GYŰRÖTT, DUZZADT ARCODAT
ÁTALAKÍTOD?
FELVESZED AZNAPI ÖNMAGADAT?
MEGCSAPNAK AZ ILLATOK,
A VEGYSZEREK ÉS TEXTÍLIÁK,
KIMOSOTT ÉS KIMOSATLAN
RUHÁK SZAGA?
FOGKEFÉK ŐRT ÁLLÓ SORA
A FOGMOSÓ POHÁRBAN?
ANYÁD ZÖLDBEN,
APÁD PIROSBAN, 

TE SÁRGÁBAN?
A CSALÁD FELSORAKOZOTT
A POLCOKON?
GURGULÁZOL? KÖPSZ?
SZAVAKAT MORMOLSZ
A FOGMOSÓ POHÁRBA?
MAGAD VAGY A FÜRDŐSZOBA
PÁRÁS INKUBÁTORÁBAN?

SZERETED A MAGÁNYT?
Vagy félsz tőle?
Hogyan viseled el ÖNMAGADAT,
Amikor KÖZÖS ZÁRKÁBAN vagytok?
A NYÜZSGÉST választod?
Az utca forgalmát?
A sokaság sürítettségét?
A molekulák egymáshoz támaszkodó
BIZTONSÁGÁT?
A nyáj melegét?
A közös kigőzölgést?
Két hát szorítása közt
AZ ELVEGYÜLÉS ARCÁTLANSÁGÁT?
Az egy irányba mozdulás
Garanciáját?

MITŐL FÉLSZ?
Még nem döfték beléd
A kést,
Nem omlott rád a gerenda,
Nem hasadt szét
Alattad a föld.
ÉS MÉGIS MINDEN MEGTÖRTÉNT.
Már csaknem
Huszonegy század
Szennyétől öklendsz.
Már pontosan tudod,
Mi a halál.
Pedig senki se bántott.
Beékelődsz a támfalak közé.
Miért rejtőzöl?
KI ÜLDÖZÖTT? 

Belső szótár

"Ha magunkba nézünk

Amit odabenn magunkról találunk, azt úgyis tudja mindenki, aki ránk néz. Ha nem is képes megfogalmazni, amit lát, azért rá van írva az arcunkra, hogy kik vagyunk. Bensőnk a külsőnkben megfogalmazódik. Nem a szépségünkben vagy a rútságunkban, hanem az összbenyomásban, amit keltünk. Aki képes befelé nézni és ott megpillantani magát, olvashat a másik ember fizimiskájából is, mint valami könyvből. Bensőnk titkosírása az arcunk. És tükör: visszatükröz bennünket. Rossz a rosszhoz, jó a jóhoz vonzódik.
      Aki tehát mást gyűlöl, az mindenekelőtt magát utálja. Gyávaságból teszi ezt: nem tudja elfogadni, akit magában megpillantott, aki ő maga. Másokra vetített öngyűlölete örvényében kapálódzva szabadulna benső tartalmaitól a magára nem kíváncsi ember. Másokban utálja, amit magában megismerni fél. Ha maga előtt el merte volna ismerni, hogy mi van benne - mindjárt nem az volna benne. Magunkat lehetetlen eltitkolni, legalábbis magunk elől.
      Magunk vagyunk az egyetlen titok, amit ismerünk, anélkül hogy tudnánk.
      Ha nem szeretsz magadba nézni, úgy magad elől menekülsz. De hát reménytelen. Bensőnkben magunkról az igazságot találjuk. Ami ebben az igazságban nehéz, az a feléje való közeledés során érzett félelem. Ekkor szorongás támad bennünk. Aki nem titkolja magát - nem szorong."
(Kornis Mihály)

    

Gazdagnak születtem...

"Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért."
Én annak születtem. Szeretek szívem minden porcikájával.Csak úgy. Semmi extra, semmi komplikáció. Csak úgy, mert isteni!

Ha gazdag szeretnél lenni, húzd fel a rólót, nyisd ki az ablakot, és nézz körül! Végtelen erők egyensúlya. Eszméletlen harmónia. Csak azt mondom, áramlás csak szívből jön.

Ha gazdag szeretnél lenni, ajándékozz naponta! Virágot, mosolyt, karonfogást, mit számít, csak oszd meg magad, és légy hálás, hogy megteheted.

Ha gazdag szeretnél lenni, szeress! Egyébként legyengülsz, és nincs jobb antibiotikum.

És újra azt mondom, ha gazdag szeretnél lenni, ne titkold el magad! Benned is megvan, ami másokban, csak mutasd meg. Merd felvállalni, különben szegénység kopogtat majd ajtódon.

Gazdagnak születtem, minden napom, minden pillanatom a végtelen szeretet ajándéka!

Szeretem a fényt, a meleget. A Nap pedig engem, mert állandóan mosolyog rám.

És, igen, játszani szeretek. Csak úgy (ezt is)...mert jó nekem.És nézni őszinte szemekkel. Magamba és mást...Naná, meglátni!

Gazdag vagyok, mert csupa olyan dolgokból szővőm az életem, amik másnak fel se tűnnek. Szeretet, hála, játszás, fény? Hiszen ezek természetesek, nemdebár?
Való igaz, de egyet mondhatok: áruk nincs!

Légy merész, és ajándékozd meg magad egy kis gazdagsággal! Isten csak ezt akarja!
Huhh, szinte elfelejtettem:légy bolond!Csak az számít, amit igaznak hiszel. Nem más.Csak te.

Come What May

Édes teher

Ahogy elkezdődött, úgy lett vége. Semmi varázs, vagy külön megalkuvás. A lány, amikor felért a tetőre, folyt róla a víz. Legszívesebben meztelenre vetkőzött volna, de még csak március eleje volt. Kipirosodott belső melegétől, rettenetesen fáradtnak érezte magát, és csak az ágyra vagy egy székre tudott gondolni, hogy mielőbb megpihenhessen. Útközben betért egy régi barátjához, egy pohár hideg tej, csipcsup dolgokról beszélgetés, de pihenni, pihenni minél többet. Honnan ez a fáradság? Honnan ez a nyugtalanság? Mikor megfordult a kapuból integető kedves arc felé, éles fájdalom nyilalt az alsó részébe, és valami forróság öntötte el. Az utolsó ötven méter, ami elválasztotta ágyától, kálváriának tűnt. Nem értette, még nem tudta, hogy várandós volt, és mindaz, ami vele történik, rémálom. A út vége egyre messzebb tetszett, amint leperegtek előtte az elmúlt hetek eseményei, ingatag kedélyállapota, a hajnali rosszullétek. „Erősnek kell lennem, nem szabad sírni! Nem most! Még csak pár lépés, s aztán...” Az ajtóban, már valósággal csípte torkát a visszafojtott sírás, meg-megrázkodó válla nem állta már a próbát. Zokogva rogyott le, és csak perelt az istennel. Elvetélt. Úgy hordozta édes terhét, mint minden anya, ki tudja, hogy a benne levő kis lény csak az ővé, és szereti, mint soha senkit anakelőtte. Ezt ahogy megértette, de csak akkor, mikor, már a vérzés alábbhagyott, iszonyú szomorúság vett erőt rajta. Feketébe öltözni, vagy inkább fehérbe. Gyászolni szeretett volna, de dobozolni kellett az effajta gondolatokat. Úgy őrizni a titkot, mintha élet-halál kérdése lenne...

Ha kell egy tánc...(Hand in hand)

"Útközben", avagy találkozás

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. (Simone Weil)

Minden egyes kis szövegének ez a mottója. Azt mondja, minél inkább telnek az évek, annál inkább ragaszkodik ehhez a mondathoz, mert sokkal több van benne, mint elsőre az ember azt gondolná. Könyvem nincs tőle, de már szinte tíz éve, hogy megszólított először. A szövegeivel. Aztán gondoltam egyet, és elkezdtem ezeket az írásokat egyenként összeszedni, majd egy kis füzetszerűséggé szerkeszteni. A rovat címe, ahova ő ír: "Útközben". Én is ezt a címet adtam gyűjteményemnek. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy ez a nő fantasztikus. Tavaly először jutott eszembe, hogy én is megszólítsam. Hittem benne, hogy lehetséges, pontosabban, hogy észrevesz....Schäffer Erzsébet ő. És levelet írtam:

Kedves Erzsébet!

      Egy jó ideje már annak, hogy elkezdtem gyűjtögetni rövidke írásait a Nők Lapja hasábjairól. Összefűztem őket, hogy egy helyen legyenek, aztán kisebb-nagyobb utazásaim során magammal vittem, és mindig kitaláltam, hogy „Útközben” Schäffer Erzsébettel. Beszélgettem önnel. Pontosabban ön szólított meg mindig először kis szövegeivel. Szerettem ezeket a párbeszédeket, tudtam, hogy a sorok mögött önnek is ott kell lennie, s ez így volt jól.

     Aztán, nem is olyan régen, valaki két szóban jellemezni akart engem, bár korábbról nem ismert. Azt mondta harcos vagyok és örök gyerek. Elfogadtam, s mégis ezek a szavak szüntelen ott motoszkáltak a fejemben. Néhány napig, amikor is kezembe került egy Vekerdy Tamás-könyv. Mint mindig, most is a fülszöveget vettem először szemügyre. Egy idézet volt tőle az ön Egyszer volt című kötetéből. Az a rész, amikor a szerző elmondja, hogy 16 éves korában írt egy hosszú levelet, és azt kívánta, bárcsak sose nőne fel. A hideg végigfutott a hátamon, mintha az elmúlt napokban mást sem kerestem volna, csak ezt a néhány szót. Precízen, tömören egymás mellé illesztve. Pontosan így. Erzsébet, Vekerdy „közreműködésével” jutottam el ismét önhöz. Minden gondolatom az volt, megtalálni ezt a mesés című kötetet. Egyszer volt. Egyik embertől a másikig mentem, hátha valakinek megvan ez a könyv. Semmi. Volt, aki nem is hallott önről. (Bevallom, ott belül lázadtam egy kicsit, mi az, hogy nem hallottak önről?! Ugyanakkor valami melengető boldogságérzet is volt bennem, mert én még a hangját is hallottam már. Egyszer a Marosvásárhelyi Rádió vendége volt.) Nem adtam fel, talán mert már tudtam, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” (S.W.)

Örömöm kétszeres lett, mert végülis a múlt hétfői napom mesés délutánt ígért. Egyszer volt. Hol nem volt. Mindkét könyvet megkaptam. Egyszerre. Úgy jártam, mint  ahogy Gyurkovics mondaná, szerelmes lettem. Újra és újra. A világba. Az életbe. Legyszívesebben eljártam volna  a gazellák táncát, de nem volt kivel. Hát...maradt a jó öreg Zorbász tánca. Otthon, a kályha mellett, könyvvel a kezemben. Az ön könyvével.

Nem fanatikus ragaszkodás ez önhöz, de az újratalálkozás békés öröme. Annak, hogy megérett az idő, hogy végre mindezt megírjam önnek. Hogy elmondjam, lehetetlen, hogy véletlenül „találkoztunk” volna újra. Hogy elmondjam - Márait idézve – „A világ csendéletszerű; kicsi, és minden részletével, zsúfoltan összetartozik.”

És ez így van jól.

Köszönöm.

Ui.: Magamról csak annyit, hogy egy erdélyi lány vagyok, és meggyőződésem, hogy az ön kíváncsi természete ennyivel nem elégszik meg (talán). Miért ne szólítana meg újra?
                                                    Tisztelettel,

                                                             Kata

2009. február 2., Beresztelke

Először visszaküldték a levelet, azzal a postai felírattal, hogy a cím már nem a régi. Újraküldtem más címre, de semmi...Ezúttal semmi nem történt. Egy év után egy e-mail címre küldtem, és ekkor kezdődött el valami. Válaszolt! 

Ezután aztán, már csak arra gondoltam, hogy szeretnék vele találkozni, és biztos voltam benne, hogy ez is lehetséges. Május vége fele egy továbbított levélben ott állt a dátum és a helyszín.  Schäffer Erzsébet Marosvásárhelyen, május 25-én.

Brassai Katának sok-sok szeretettel kívánok jó találkozásokat...Sshäffer Erzsébet

Köszönöm, hogy ott lehettem! 

Ja, és még valami...valóban nagyszerű nő! 

Gyerekdal

Elindult a hétpettyes katicabogárka
megnézni, hogy mi újság a kerek világban.
Hívta őt a gyöngyvirág, hívta a vadrózsa,
Ide is, oda is, betekint egy szóra.

Nagybajuszú cincérek sétálgatni mennek,
 tóparti szúnyogok kalapot emelnek.
Estére elaludt katicabogárka,
éjjeli pillangó haza talicskázta.

Ha tudnád, hogy ma látsz utoljára...

Nemrég újra láttam a Szellem c filmet. Ezúttal megragadta az is a figyelmemet, hogy Sam sose mondja Mollynak, hogy szereti, akinek néha pont ez kéne... Aztán meghal Sam, de akkor már az esély elúszott.
Vajon én, te...hogy is vagyunk ezzel?Nem kell mondani efféléket?Elégséges-e mindig a "tett"?

Éppen a napokban mondta nekem valaki: "Ez a baj a nőkkel. Szeretnek és ezzel megáll a világ, de attól még a vajaskenyeret az asztalra kell tenni..." Ennyi lenne csak, amiről szó van?Vajaskenyér?Valóban akkor áll meg a világ, ha szeretünk, vagy inkább, ha nem érezzük azt, hogy szeretve vagyunk?

Mindig súlyosnak éreztem ezt a szót: szeretlek.Valahogy nehéznek éreztem kimondani.Pontosan azért, mert súlya van. Aztán meghaltak számomra nagyon drága emberek, és egyiknek se mondtam soha, hogy szeretem.

Ki kell mondani néha!Ha valóban van...

"Nem kell a langyos, csak a forró!" (K.A.)

Ha Isten elfelejetné egy pillanatra, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak nem azért, amit érnek, hanem amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést.
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.

Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.

Mindig mondd azt, amit érzel, és tedd azt, amit gondolsz!

Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked "szeretlek", és nem tenném hozzé ostobán "hiszen tudod!"
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el!
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, szeresd őket, és bánj velük jól! Jusson időd arra, hogy azt mondd nekik "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz! Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan nap lesz, mint a tegnap!
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. (Márquez)

Igyekszem minden nap úgy élni, ahogy szívem szerint igaznak hiszem.Már kimondom: SZERETLEK TÉGED!
Nem azért, mert nem biztos a holnap, hanem, mert szívem szerint igaznak hiszem. Mert azt szeretném, hogy mindenféle formában körülöleljelek. Szavakkal, szavak nélkül.

"Nem kell a langyos, csak a forró!"

Világomban minden rendben van

    A vasárnapi eső után mintha szálanként megtépte volna valaki a fűnek az üstökét. Varázseső lehetett, mert az aranyeső, a tulipánok, nárciszok egyből kinyíltak. A magnólia is egyre jobban nyújtózik a Nap felé, és szemmel láthatóan, naponta kibont magából egy kicsit. Megpezsdült az élet.
     A szomszéd bácsi minden reggel fél nyolc körül érkezik haza két cicájával bevásárló körútjáról. Úgy ahogy mondom. Nem pórázon vezetett kutyussal, hanem két cicával. Élvezet nézni őket hárman.

Ennél egy kicsit korábban is már - azt hiszem - a lépcsőház melletti jegenyén lefoglal magának egy külön ágat a fekete rigó. Nem tudom, hogy lenne párja (legalábbis nem mutatja...), de megállás nélkül mondja a magáét.
http://www.youtube.com/watch?v=-JXXewdrtMc 
Aztán ott van verébmama (vagy verébpapa?). Egy hete figyelem már, hogy készül a fészekrakásra. Tegnap egy kisebb szarkatollal a csőrében érkezett.
    Szóval zajlik az élet. Imádom a kora reggeli órákat. Szerintem ilyenkor történik a legtöbb csoda :).
    A délidő már csendesebb, legalábbis úgy három óráig, de utána aztán minden ott folytatódik, ahol ebéd előtt abbamaradt. A szomszéd bácsi ezúttal a kertbe megy, megigazítja a melegágyat, enni ad a kutyának, aztán látom ahogy a konyha felőli lépcsőre leül. Pont velem szembe. Csupán néhány méter választ el tőle. Sokáig ott tud ülni. Szeretem ezt a látványt!
    Hogy a belvárosban mi történik, nem igazán tudom. Csak sejtem, hogy buszok, autók várnak indulásra, ha zöldre vált a sarki jelzőlámpa. Kismamák tologatják a babakocsit, és  valahol a város másik felében tülköl a gyár. Jelzi, hogy este van, hét óra, vége egy munkanapnak.
    Ezután jön a nap másik csodás időszaka, az alkonyat. Mályvaszínre vált az égalja, a fekete rigó is alábbhagy, a szomszéd bácsi pedig kiengedi a kennelből aranyszőrű kutyusát. Bezárja az utcaajtót, aztán már csak az jelzi, hogy fenn van még, hogy fény szűrődik ki házából.
Az utca csendes. Az est küszöbe ez. A Poklos békái búcsúztatják a leáldozó Napot.
Világomban minden rendben van!